#4266 Residence Karibuni
Malindi /-Mambrui
Kenya
2011.08.
Ha az ember felkészül arra, hogy milyen utcai környezetet talál, akkor nincs semmi baj. Tudomásul kell venni, hogy ez van, s akkor rendben lesz minden. Sőt, annak is meg lehet találni a varázsát, hiszen ezek az iszonyú szegény emberek, baromira kedvesek és mindig mosolyognak. A szegénység ellenére pl. Mombasában olyan hipermarketet találtunk, hogy az itthon is remeknek számítana. Arról nem beszélve, hogy sokkal megfizethetőbb árakon. Aztán Malindi. Nagyobb város, mint Miskolc, katasztrófa ahogy kinéz, a főutca is olyan, mintha szeméttelepen járnál, de a kis boltban mindent kapsz, a minőségi söröktől kezdve az olasz sajtokig. Mikor mi ott voltunk, akkor ott éppen tél volt, no ez volt az isteni! Soha nem volt több 30 foknál, s az Indiai óceán is 23-24 fokos volt. Az üdülőtelep(Karibuni) szuper volt. Értelemszerűen ott is kevesen voltak a tél miatt, s a boltot is inkább hanyagoltuk és kint vásároltunk, mert kevés volt az áru, de nagyon élveztük. Két hálószobás, mindennel felszerelt, enyhén afrikai stílusú apartman(mikro, hűtő, törölközők, edények, tányérok, stb.), nagy előtérrel, hatalmas, fedett terasszal. Az óceánnál saját strand, kb. 2 percre a háztól, az üdülőtelepen két hatalmas úszómedence. Hatalmas élmény volt a fürdés is az óceánban, mert a kellemes langyos víz elandalította az embert, a 3-4 méteres hullámok és a ravasz áramlatok pedig megdolgoztatták. És a safari...! Hát az a gyönyör! Leopárd kivételével, láttuk az összes nagy állatot és persze sok kisebbet is. Óriási élmény volt a hőlégballonos utazás napfelkeltében, s utána a fenséges, francia pezsgővel indított, reggelizés a szavannán. Az utazástól féltünk kicsit, de nem volt gondunk azzal sem. Nairobiból Mombassába repülővel mentünk, onnan a 130 km-re lévő szállásra pedig taxival, amit a repülőtér előtt fogtunk magunknak, s egy főre leosztva nagyon baráti áron szállított. Sőt, 1 hét múlva a visszaindulásnál, hajszál pontosan jött értünk, ugyanez a taxi. Száz szónak is egy a vége, szuper volt, s ahogy lesz rá pénzem, megismételjük. Ja és a lényeg, a kenyai apartman ugyanúgy csak a cseredíjba került, ami akkor volt kb. 45.000 forint, míg egy normál nyaraló, akinek csak úgy kedve van ott pihenni, kifizetett volna a házért 400.000-et.
P.Zoltán
Képek itt:
https://photos.app.goo.gl/91wz29wzehNAD9zcA
Kapcsolat:
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
3. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
4. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
6. Lakáskulcs és autókulcs másolása!
► Szombaton is nyitva!
kulcsmasolas.hupont.hu
7. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
8. ÜDVÖZÖLJÜK A NAGYSZÉNÁSI SE DIÁK BIRKÓZÓ KLUB WEBOLDALÁN
► Nagyszénás, Táncsics M. u. 24/1
nagyszenas-se.hupont.hu
9. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
10. Sztárok Oldalai
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
11. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
12. SZEMÉLY-, VAGYONVÉDELMI ÉS MAGÁNNYOMOZÓI SZAKMAI KAMARA BÁCS-KISKUN M. SZ.
► " A BIZTONSÁG MINDENEK ELŐTT "
szvmszkbacs.hupont.hu
13. Olaszországi Nyaralás Mobilklímás Lakókocsiban
► Nyaraljon nálunk Olaszország egyik legszebb kempingjében
olaszorszaginyaralas.hupont.hu
► Dugdostad már a kezed? Soha többet nem kell! Exkluzív, szolid vagy extrém körmökre vágysz? Csillám porok, strassz kövek, a legújabb technikák… Minden megoldás kivitelezhető, igényeidnek megfelelően!
ditmukorom.hupont.hu
15. FULL AUTOMATA VATTACUKOR GÉP. PAVILON SÁTOR ÉS ÉPÍTETT RAKTÁR TÁROLÓSÁTOR.
► AUTOMATA VATTACUKOR GÉPEK TÁVFELÜGYELETE-ÜZEMELTETÉSE. FULL-IPARI TELJES AUTOMATA VATTACUKOR GÉPEK! VATTACUKOR ALAPANYAG. GÁZOS (12V/220V) és Elektromos 220V Vattacukor gép, és PopCorn gépek.
vattacukorkiraly.hupont.hu
16. TBK-001 honlapja
► Egy tatabányai Bogaras, Öcsisajt és a Tatabányai Bogár Klub
tbk.hupont.hu
17. FERNANDO TORRES
► Focisták és Fernando Torres
focitorres.hupont.hu
18. Alternatív gyógymódok tárháza
► A lélek szolgálatában...
spiritualisgyogyito.hupont.hu
19. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
20. Madárhatározó
► Minden, ami madár! A MADÁRBARÁT-LEXIKON kiegészítő weboldala. Ha itt nem jártál szerencsével, akkor nézz be a madarbarat-lexikon honlapra vagy keresd a szerzőt a madarbarat@invitel.hu e-mailcímen
madarhatarozo.hupont.hu
21. PAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HONLAPJA
► Kedves látogató! Szeretettel köszöntünk Pat honlapján! A községről és a csatornázási munkálatokról informálódhat.
patkozseg.hupont.hu
22. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
emlekezes.hupont.hu
23. Girls for girls
► minden, ami egy lánynak érdekes lehet: könyvek, ruhák, sminktippek, életmód, filmek, kreatív, DIY, sztárok, sztorik...
heygirlitsme.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
25. idézetek. ~ képek. *-* ♥ !
► Ezen az oldalon idézetek és képek találhatók..de mellette várnak téged még érdekes dolgok. remélem tetszeni fog.! =]
idezeteekk.hupont.hu
26. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
27. ACPC actual personal computer shop
► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza
acpc.hupont.hu
► Üdv minden látogatónak :) Rég volt frissítve ez a vidám,csajos oldal,mert a témákból kicsit kinőttünk.Élvezzétek a hippis,vidám bejegyzéseket és képeket,mentsétek le ami csak tetszik.:)
cuccos-csajos.hupont.hu
► Budapesti asztalos rövid határidővel vállalja beépített szekrények, nappali bútorok, konyhabútorok, kerti bútorok, gardróbok tervezését, elkészítését és beépítését (30) 651 0393
asztalosbudapest.hupont.hu
30. www.zoltanmester.hupont.hu
► Minden ami szép és minden ami fa. Erdély szépsége és értéke nem csak a táj és a települések szépségeiben rejlik,hanem az ott élő emberek kézügyessége is fontos szerepet játszik.
zoltankozmetik.hupont.hu
31. FOGSZABÁLYOZÁS
► Esztétikus, pontos munkák, precizítás, design !
fogszabalyozas.hupont.hu
32. INGYENES-HONLAPKÉSZÍTÉS.HU
► Sziasztok!!!Ez az oldi a híres Selena Gomezzel foglalkozik!!!Mindent megtalálsz róla!!Jo keresgélést!!
selenagomezforever.hupont.hu
33. Asztalos munkák Budapesten és környékén POLLER PÉTER
► Bútorok,és minden más,amit a megrendelő fából álmodott meg !
asztalos-poller.hupont.hu
34. Miley Cyrus illetve Hannah Montana fanoknak itt a helyük!!!!!!!
► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)
kitti-lapja.hupont.hu
35. Netes Sportklubb és Szegedi Rögbisek élete
► Online és Valós Szegedi rögbi csapat
szegedierospaprikak.hupont.hu
► Egyedi ajándékkészítés személyreszabottan! Készítesd el egyedi fényképes ajándékod és szerezz örömet kedvesednek, családodnak, ismerősödnek,... ...mert Te is lehetsz ajándék...!
flashdesign-hun.hupont.hu
37. A világ vajon milyen világ amiben élünk?!
► Jobb a száraz falat*mellyel van csendesség;mint a levágott barmokkal teljes ház, melyben háborúság van.Az olvasztótégely az ezüst számára van, és a kemence az aranyéra; a szívek*vizsgálója pedig az Úr. (Példabeszédek:17)
eletazelet.hupont.hu
38. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!
► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel
sztaroktitkok.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
40. REMÉNY-HANG
► Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (János 3:16)
remenyhang.hupont.hu
41. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület
► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.
teszegyesulet.hupont.hu
42. Eredetiségvizsgálat Kft. Tel.:06-70-363-32-17, 1135 Bp. Tahi u 87.
► Előzetes bejelentkezés esetén akár fél órán belül elkészítjük eredetiségvizsgálatát. Tel.: 06-1-788-29-74, 06-1-349-66-79, 06-70-363-32-17. Nyitvatartásunk: H-P.: 07-16-ig
eredetvizsga.hupont.hu
43. Palatetők javítása bontás nélkül! Tetőszigetelő anyag forgalmazás!
► Cégünk tetőszigetelő anyagok forgalmazásával foglalkozik Magyarország területén. Elsősorban Villas és IKO termékek viszonteladásával, továbbá ezen anyagokkal vállalunk tetőfedési munkálatokat garanciával.
szigetelomester.hupont.hu
44. CZAKÓ ÁDÁM hivatalos honlapja :)
► Vidám műsorok mindenkinek! Operett, musical, mesejáték.
czakker.hupont.hu
45. Magyar Ballhockey Szövetség - MBHSZ
► Hungarian Ballhockey Assotiation - HBHA
ballhockey.hupont.hu
46. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK
► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "
butorfestes.hupont.hu
47. Energiával feltöltő gyógyító szeretmasszázs és energetikai kezelések
► A betegségek, vagy a nehéz élethelyzetek mind-mind, valójában kincset rejtenek magukban. Ha megérted tanítását, üzenetét és feloldod azt, ami addig fenntartotta, azzal már el is indultál a gyógyulás útján.
energia-masszazs.hupont.hu
48. canon-dora :)
► "Ne kérdezd tőlem, mit – miért fotózok – s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! – a választ megkapod.”
canon-dora.hupont.hu
► Felsőtárkány sziklaforras@gmail.com http://www.felsotarkany.hu/sziklaforras_egyesulet.html telefon: 20-3173291
sziklaforras.hupont.hu
50. Dolgok Bp
► Érdekes dolgok, utazás, nyaralás, egyéb hasznos információk.
dolgokbp.hupont.hu
51. Tűzoltó Egyesület Veszprémvarsány
► Adószám: 18983209-1-08 (Adó 1 %- felajánlásokat szívesen fogadjuk) „ A bajban segítünk! ” Éjjel-nappal hívható telefonszámok a következők: 105, vagy közvetlenül: 06-30/956-2493,
varsanyituzoltok.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
53. Fregoli szerelő gyors szerviz Bp.,Pest megye +36209884170
► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !
fregoliszerelo.hupont.hu
► Sziasztok! Minden kedves látogatót szeretettel köszöntök a blogon! Írj, kérdezz, és mi válaszolunk!
apletyka-tininet.hupont.hu
► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu
bronz-szenkefe.hupont.hu
► Ez az oldal sztárokkal és állatokkal foglalkozik. Remélem tetszik!
pletykababy.hupont.hu
57. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
feherkek.hupont.hu
58. KÁLI RANCH
► Szeretettel köszöntünk a honlapunkon!
kali-ranch.hupont.hu
59. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)
► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)
justinbieberdrew.hupont.hu
60. Szívpárbajra hívlak! A tét a szerelem s a szíved!
► Jelentkezz fényképes bemutatkozó levéllel és vívj szívpárbajt egy általunk kiválasztott ellenféllel.A kérdéseket e-mailben kapod!Ha jól játszol tied a főnyeremény!Személyesen találkozhatsz életed szerelmével, a többi pedig csak rajtad múlik!
szivparbaj.hupont.hu
61. Wellness hajvágás, Esküvői frizurák, Vision aktív étrendkiegészítők...
► Professzionális fodrászati szolgáltatások a Hajszárítástól az Esküvői frizuráig. Wellness-hajvágás - Eskuvői frizurák - Vision biológiailag aktív étrendkiegészítők - Mikroelemek hiánya a haj és fejbőr szempontjából, Dr Voll diagnosztika! Alfaparf
fodraszmuveszno.hupont.hu
62. Egy Lány Blogja
► A legújabb divat, sztárokról való cikkek, és minden amit egy tini tudni szeretne.
egytiniblog.hupont.hu
63. Micimackó Óvoda
► 1156. Budapest, Kontyfa utca 1.
kontyfaovi.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
65. ☺Idézetek^^
► ...ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen :)
idezzeteek.hupont.hu
66. Fazekas Lajos 7100 Szekszárd Csopak u. 11.
► Gázkészülékek javítása. Gázkészülékek szervize, üzembehelyezése és karbantartása. Egyszerűsített gázkészülékek cseréje.Elérhetőségünk: 06/30-9579-827
zentral.hupont.hu
67. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása
► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”
szeker.hupont.hu
68. Szerszámpiac
► Forgácsoló szerszámok újszerű/használt, felújított állapotban, kedvező ár/érték aránnyal
kerek-par.hupont.hu
► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)
cat-cat.hupont.hu
70. ÜDVÖZÖLJÜK AZ ÖRÖK TAVASZ SZIGETÉN GRAN CANARIÁN !
► - Ingatlanbefektetések, - Luxusingatlanok, - Bérlések, - Luxus és Kedvezményes nyaralási lehetöségek a csodálatos Gran Canaria szigetén
grancanaria.hupont.hu
► Meghalt a gördeszkás, aki csak a gördeszkázásnak élt: Meghalt egy 44 éves gördeszkás, miután testvérével összeütközött egy amerikai skateparkban.
gordeszkashirek.hupont.hu
72. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés
► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.
autoberles-budapest.hupont.hu
► Keress verset,nevess nagyot!!
tallereva.hupont.hu
74. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
75. Debby Ryan és Ariana Grande
► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!
debby-ariana.hupont.hu