Köszöntök mindenkit, aki rátalált erre az oldalra!
Sok sorstárs van Magyarországon, aki így- vagy úgy üdülési jog tulajdonossá vált, s mivel megszabadulni nem tud tőle, kénytelen vele „csereüdülni", a csereüdülés örömeit, rejtelmeit,-kudarcait?-megismerni.
Mivel sehol nem találtam olyan oldalt, ahol kifejezetten ebben a cipőben járók oszthatnák meg tapasztalataikat, megpróbálok létrehozni egy ilyet.
Elképzelésem, hogy elsősorban az egyes üdülők megközelítésében, leírásában, a környékbeli látnivalók rövid bemutatásában segítsük egymást. „Ha már használni kell!"
Nem az üdülési jog vagy a csereüdülés rendszerének kritikáját akarom közvetíteni- nekem is van véleményem róla! Kizárólag segítséget szeretnék nyújtani sorstársainknak.
-Amúgy a "timeshare" nem eredendően ördögtől való. Megismerkedtem egy ausztrál családdal, nekik több üdülési jog is van a tulajdonukban, tényleg körbenyaralták a világot vele. / Akkor éppen Magyarországon üdültek " csereüdülés" jelszóval három hétig, három különböző üdülőben. / Csak náluk a "timeshare" egy olyan rendszerben működik, ahol tényleg ügyelnek az ügyfelek megelégedettségére! Mint sok mást, nálunk ezt is sikerült elrontani.-
Ha valaki szívesen megosztaná RCI csereüdülés közben szerzett üdülési élményeit, tapasztalatait másokkal-saját nevén vagy "művésznéven"-, írjon a @címemre, megjelentetem. Az oldal szerkezete nem teszi lehetővé a közvetlen hozzászólást, ezért e-mailben küld el nekem mondanivalódat-néhány illusztráló képpel együtt-, amiben feltétlen legyen egy olyan @ cím, amin keresztül hajlandó vagy kapcsolatot tartani azokkal, akik részletesebben érdeklődnek egy -egy üdülő iránt! ( Célszerűen olyan cím, amit nem használsz más levelezéshez-az inkognitó megőrzése miatt. ) Az meg a legjobb megoldás a képek bemutatására, ha felrakod Picasa-ra / vagy egyéb képmegosztóra / és a hivatkozást küldöd el! Az ne tartson vissza senkit, hogy már van beszámoló arról az üdülőről, amiről írna: több szem többet lát - és másképp!
UPPGRADE!
Picasat sajnos lenyelte a Google, megszűnt. Nem tisztem minősíteni, de számomre sokkal nehézkesebbnek tűnik a Google-képek kezelése, nem véletlenül választottam annak idején a Picasát. Azt meg végképp nem értem, miért dátumozta át az albumokat?! Igyekszem az új albumcímeket feltölteni.
De néha még az üdülőt sem egyszerű megtalálni!
-Egy megtörtént eset, név nélkül:/ha olvasod, bocsi, de nagyon jó példa! /
Spanyolországban történt, hogy az „RCI" honlapján talált „hogy találsz ide" térkép alapján Alicante város tengerpartján kereste hazánkfia a tőle északra kb. 100km.-re, Benidorm közelében lévő üdülőt. Egy időben ugyanis az összes Alicante tartományban lévő üdülőt ide jelölték! Sok helyszínnél még most sem sikerült GPS-pontosságot elérniük.
Éppen ezért az egyik fontos segítségnyújtás az üdülő/-recepció/ pontos koordinátáinak megadása lehet. Főleg, ahol nincs pontos cím / utca, házszám /. Az üdülés időpontja sem lényegtelen, hiszen néhány információ esetleg akkor volt helyes, azóta változott. Néhány környékbeli látnivalóról, helyi érdekességről is jó, ha említést teszünk. Volt olyan nyaralásunk, ahol mi minden napra találtunk programot, míg a mellettünk nyaraló magyar család hét közben hazautazott, mert, „itt nem lehet csinálni semmit!"
Ha valaki talál ennél jobban működő oldalt ebben a témában, írja meg, én is odamegyek. Addig ez van. Vagyis lesz, ha sokan írjuk-olvassuk.
Ragadjatok hát bátran tollat-billentyűt, írjátok meg mások okulására hol jártatok, mit láttatok-vagy éppen nem láttátok!
És kérdezzetek bátran a menüben található helyszínekről!
Mivel úgy tapasztaltam, hogy kb. 20 év szórással egy korosztály vagyunk, javasolnám a kölcsönös tegeződést.
A sok ... reklámért meg elnézést, nem én teszem fel, ez az ingyenes oldal ára!
És most nyaralásra fel!
Balu
Kapcsolat:
balufamily13@gmail.com
Szomorú-vagy sem?-utóirat.
Az abbázia/ nem érdemlik meg a nagybetűt!/ közölte, hogy mivel a Petneházy Club bezárt, minden további nélkül megszűnt az üdülési jogom.
Idén-2023- még nyaralhatunk RCI alapon, talán kétszer is.
Utána is írni fogok a nyaralásainkról-mások is jelentkezhetnek!
Az utóirat utóirata: benéztem, még 2024-ben is mehetünk csereüdülni. Megyünk is!
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
► Geometry Dash is a rhythm-based action platformer. You control a small, geometric icon—a cube, to be precise—that moves forward automatically.
geometrylitepc.hupont.hu
2. Artport
► Hajós túrák és hajó bérlés a Dunán
artport.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
andykarloss.hupont.hu
► Bitonságos elektromos hálózat - nyugodt otthon
mesterahaznal.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
slice-master.hupont.hu
► Discover Niharika Jain, a digital creator and PR specialist, sharing creative content, social media insights, and personal branding tips. Explore her projects and connect online at NiharikaJainDigital.
niharikajain.hupont.hu
7. A professzionális takarítás új korszaka
► Budapesten az elmúlt években látványosan megnőtt az igény a háztartási és profi szintű tisztításhoz szükséges berendezések bérlésére.
tisztaszonyegalakasban.hupont.hu
8. Az önismeret során megismerjük erősségeinket, gyengeségeinket!
► Ez egy folyamatosan fejlődő képesség, amely önmagunk megfigyelésével fejleszthetjük önmagunkat! A belső értékrend mélyebb megértése, illetve a külső visszajelzések is segíthetnek abban, hogy objektív képet kapjunk önmagunkról!
onismeretmentor.hupont.hu
9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dentalclinic.hupont.hu
10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fk-pezsgo.hupont.hu
► Országos autófelvásárlás a hét minden napján azonnal készpénzért,díj mentes kiszállás,adja el autóját akár 1 órán belül.Hétvégén is elérhetőek vagyunk 0-24 Hívjon most Tel:0620/662-3333
roncsautofelvasarlasa.hupont.hu
12. Ipari Ezüst, Platina, Pallàdium,Röntgenfilm ,Amalgam felvàsàrlàsa
► Felvàsàrlás nálunk a legmagasabb Àron!!!. Keressen bizalommal!!! 06304966417
femfelvasarlas.hupont.hu
13. makemoney
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
deajuliyanto.hupont.hu
14. Filmek ingyenesen magyarul
► Frissen nyilt filmes oldal a legjobb minöségben :)
filmezzhu.hupont.hu
15. How to Play and Experience the Connections Game: A Fun and Addictive Puzzle
► If you enjoy word games, puzzles, and exercises that make you think critically, you’re likely to fall in love with the Connections Game.
lewiss.hupont.hu
16. Nsocks
► Dual-ISP Static Residential Proxies — Fast, Stable, and Secure for Every Connection.
nsocks.hupont.hu
17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
curverush.hupont.hu
18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
rtdesign.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hraczone.hupont.hu
20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
nulls.hupont.hu
21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gabingatlan.hupont.hu
22. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
assignment.hupont.hu
23. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jacksmith.hupont.hu
24. I❤️ Telenovella
► Sziasztok! Ez az én telenovellás oldalam, ha szereted a mexikói sorozatokat akkor ez az oldal neked való, jó szórakozást!
novellavilag.hupont.hu
25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kulalaland.hupont.hu
26. SomArt
► Somogyi-Deák Mercédesz művészeti blogja
somart.hupont.hu
27. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
zfortgroup.hupont.hu
28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
xiaoxiao.hupont.hu
29. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mywiselyapp.hupont.hu
30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
texttoolz.hupont.hu
31. Century Mirai
► Century Mirai – A premium residential enclave in East Bangalore.
centurymirai.hupont.hu
32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
centurymirais.hupont.hu
33. A professzionális takarítógépek bérlésének előnyei Budapesten
► A professzionális takarítás egyre nagyobb szerepet kap a modern otthonokban és vállalkozásokban, különösen Budapesten, ahol a gyors tempó, a napi igénybevétel, a háziállatok, a gyerekek és a rendszeres közlekedési por együttese gyakran hagy maga után
mindiglegyentisztamertakk.hupont.hu
34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
speed-stars.hupont.hu
35. Kreatív Szakértelem = Ügyfélbarát Megjelenés!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
rezinadesign.hupont.hu
36. Null's Brawl
► Null's Brawl is an exciting and fast-paced private server for Brawl Stars where players enjoy unlimited freedom and full access to every feature of the game. In this version, you can unlock all brawlers. Nullbrawl.com.co
nullsbrawl.hupont.hu
37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mainsafe.hupont.hu
38. a tiszta otthon egyszerűbb, mint gondolnád
► A mindennapok rohanásában kevesen szeretnek órákat eltölteni a szőnyegek, kárpitok és kanapék tisztításával. Mégis mindannyian szeretjük, ha otthonunk friss, illatos és rendezett.
kanapeulogarnituralegyent.hupont.hu
39. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
geometrydash-game.hupont.hu
40. Century Mirai Marathahalli – Luxury Apartments in East Bangalore
► Experience Century Mirai Marathahalli on HAL Main Road, 50+ world-class amenities, 75% open space, and premium 2, 3 & 4 BHK luxury homes.
century.hupont.hu
► szobafestest mázolást burkolást gipszkartonozást házépitést vállalunk . hivjon bizalommal 0630348 7008 sotodeh deylami ali
otthonfelujitasok.hupont.hu
42. centurymirai
► Century Real Estate, known for redefining Bangalore’s skyline with landmark developments, now introduces Century Mirai, a luxurious residential enclave in Marathahalli, near Kundalahalli Gate.
century-mirai.hupont.hu
43. Matematika 5.
► 5. osztály - legfontosabb fogalmak, szabályok
mt-ot.hupont.hu
44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
educational-service.hupont.hu
45. SEO Services | SEO Next Level
► SEO services designed to rank your business on the Google. Get more visibility, more traffic and more customers with strategies that actually work. You already know the importance of SEO but how to get those | https://seonextlevel.com/seo-services/ |
snl-seo-services.hupont.hu
46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pomozsusedovi.hupont.hu
47. Geometry dash
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.Geometry Dash – The Ultimate Rhythm Challenge That Tests Your Limits
geometrygameorg.hupont.hu
48. Suika Game
► Suika Game is a uniquely crafted puzzle game that challenges players to think strategically while enjoying the whimsical aesthetics of its colorful fruits.
suikagamelol.hupont.hu
49. Profx Group Kft. A tisztaság Profi partnere
► Profx Group Kft – Megbízható, precíz és hatékony takarítási megoldások vállalkozások és otthonok számára. Minőség és szakértelem, amelyre mindig számíthat.
profxgroup.hupont.hu
50. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
andykarlos.hupont.hu